Lapraszerelt szekrény – Gerstner

Gerstner szekrény A több mint 100 éves Gerstner & Sons Amerika egyik híres szekrényekre és ládákra specializálódott bútormanufaktúrája. Minőségi alapanyagokból dolgoznak, jól megtervezett, igényes szerszámtároló és egyéb szekrényeket készítenek, és ez meglátszik az árakon is: nem ritkák az átszámolva 1-200.000 forintos árcédulák sem. Mint minden legendás márka, a Gerstner is gyakran megkapja, hogy a régi bútoraik mennyivel jobb minőségűek voltak, mint a mostaniak. Mindenesetre az alábbi galériába igyekeztünk kiválogatni néhány szép és érdekes modellt:

Ezzel a hátérrel készített a Gerstner egy lapraszerelt szekrény típust, egy 5 és egy 7 fiókos kivitelt. A bútorokat a vásárló maga szerelheti össze, akár saját névtáblával is megrendelheti a szekrényt. Akciós áron mindkét kivitel átszámolva 70.000 forint körül van:   A modellek apropója valószínűleg nem az volt, hogy konkurenciát állítsanak az IKEÁ-nak, hanem inkább az alacsonyabb ár elérése motiválhatta a céget. Pár évvel ezelőtt a Gerstner egy új divíziót hozott létre, a Gerstner Internationalt, ahol kifejezetten olcsóbb termékeket fejlesztenek azzal a céllal, hogy versenyben maradhassanak a kevésbé neves gyártókkal, vagy akár saját márkájuk másolóival. Ezek a bútorok már nem is Amerikában készülnek, céljuk az, hogy az eredeti amerikai gyártás anyagi hátterét bebiztosítsák.  

Képek a 2012-es Solymári Traktor Találkozóról

Hétvégén lezajlott a 2012-es Solymári Traktor Találkozó. (Képgaléria itt!) Dutra veterán traktor (Dutra) Idén is sok szép, öreg traktor gyűlt össze, de volt egy gyönyörű Csepel teherautó is (nagy hasonlóságot mutatva ezzel a példánnyal), amiben egy szerelőműhely volt kialakítva szerszámosszekrényekkel, satuval, csiszolóval. Volt veterán Moszkvics, Jeep, Jaguar és tűzoltóautó is. Reméljük, a képek visszaadják a sokféle öreg traktor hangulatát, ráadásul a találkozón szóló sramli zene nélkül 🙂

PPP kupon akció!

Az akció időtartama alatt azok a vevők, akik a Relay vagy Inmedio hírlapüzletben Pick Pack Pontokon veszik fel a webáruházakban megrendelt csomagjaikat, egy kuponlapot kapnak ajándékba az eladótól a csomagjuk átvételekor.

A kuponlapon három akció szerepel:

  • 1 db, a vevő által kiválasztott bármelyik FRISS vagy Reload márkájú termékre 15% kedvezmény beváltására jogosító
  • 1 db, a vevő által kiválasztott bármelyik szeletes csokoládéra, rágógumira, kemény cukorkára vagy üdítőitalra 10% kedvezmény beváltására jogosító
  • 1 db, a vevő által kiválasztott bármelyik kisjátékra vagy gumicukorra 5% kedvezmény beváltására jogosító

Az akciós vásárláskor a vevő a megfelelő kupon szelvényt átadja az eladónak, ezzel érvényesíti a kedvezményt. A kuponok beválthatóságának határideje: 2012. szeptember 30. További részletek a Pick Pack Pont oldalán.

Kézműves mesterek albuma

Alessandro Venier és Mattia Balsamini egy gyönyörű albumot készített régi szakmák mestereiről és műhelyeiről. Kovács, restaurátor, késes, hajóács, órásmester, és sok más hagyományos mesterség jeles képviselői mutatkoznak be a képeken, megörökítve a munkájuk környezetét, hangulatát. Az album oldaláról (ahol mindössze 22 euróért megrendelhető a könyv) kedvcsinálónak négy mestert emeltünk ki, illetve az album készüléséről forgatott videó is megtekinthető alább:

Hajóács Késes Kovács Restaurátor

Ritratti Moderni di Antichi Mestieri: Making Of from venier alessandro on Vimeo.

Elégedettek a vásárlók a C.K-val

excellentA 2012-es év lezárásaként a Carl Kämmerling ügyfélelégedettségi felmérést végzett. Ennek eredménye szerint a tavalyi év folyamán 3.5%-kal nőtt a vásárlók elégedettsége a szerszámgyártó cég termékeivel és ügyfélkiszolgálásával kapcsolatosan. A felmérésből kiderült az is, hogy az ügyfelek 85%-a több mint 15 éve kitart a C.K szerszámoknál. Az idei év terveiben további termékfejlesztések és újdonságok szerepelnek, amiknek alapjául még inkább a vásárlói visszajelzések szolgálnak.

Karbantartási segédlet a Woodworker’s Journaltól

Woodworkers Journal logo A Woodworker’s Journal Amerika egyik legnépszerűbb famegmunkálással foglalkozó újságja. A nyomtatott változatnak 175.000, az online Woodworker’s Journal eZine-nak negyedmillió előfizetője van. Nemrég jelentették be iPadre készült alkalmazásukat, a Power Tool Tune-Upot. Az alkalmazás praktikus használati és karbantartási tanácsokat mutat be írott és videó formátumban, hogy a legtöbbet (és legtovább) hozhassuk ki fűrészgépünkből, csiszolónkból, elszívónkból vagy fúrónkból. A gépeket Chris Marshall és az ’56-ban 2 évesen emigrált Sandor Nagyszalanczy mutatja be.  

Tulajdonost vált Google Sketchup

A bútorkészítők közt nagy népszerűségnek örvend a Google Sketchup 3D modellező program. Ingyenes (illetve van Pro verzió is), széles körben elterjedt, ezért rengeteg anyag található hozzá: épületek (amiket akár a Google Earthbe is át lehet vinni), szobrok, belsőépítészeti megoldások, járművek, stb. Ilyen remek terveket lehet rajzolni például asztalos munkákhoz is:

Sketchup képek

(Woodgears.ca)

Április végén viszont bejelentették, hogy a Trimble Navigation Ltd. megvásárolta a Google-tól a szoftvert. Az ígéretek szerint megmarad az ingyenesen letölthető verzió, az eddig a Google által üzemeltetett 3D Warehouse felület, ahol terveket oszthatnak meg egymással a felhasználók, és további fejlesztések is várhatóak a programhoz (a fejlesztői gárda szintén a Trimble-höz került).

Néhány link az érdeklődők számára:

A kerti felszerelések veszélyeiről

Szép kert

Érdekes vizsgálati eredményt tett közzé a HealthyStuff.org: 179 megvizsgált kerti felszerelésből (locsolótömlő, kerti kesztyű, térdvédő és kerti szerszám) 126 esetében aggodalomra okot adó mennyiségű káros anyagot találtak. Elsősorban az ólom és ftalát tartalmat emelték ki, de a PVC locsolótömlőkben tárolt víz BPA-tartalma is az  NSF által meghatározott határérték többszöröse volt.

Read more

Interjú Chris Schwarz-cal

Chris Schwarz az amerikai internetes asztalosközösség egyik kiemelkedő tagja. Rendkívül termékeny író: több könyv szerzője (például Workbenches: From Design & Theory to Construction & UseThe Workbench Design Book vagy a The Anarchist Tool Chest), blogot ír a Popular Woodworking újság oldalán, cikkeket ír az újság nyomtatott változatába, illetve saját blogja is  van 2007. óta (némi átfedéssel a PW-vel). Teszi mindezt igazán szórakoztató stílusban, és az olvasók is sokat tanulhatnak az asztalos szakma rejtelmeiről. Emellett gyakran igyekszik kicsi mélyebb gondolati hátteret is adni az írásainak, életfilozófiája és szemlélete már néhány írás elolvasása után is szépen körvonalazódik. Munkájához rengeteg nyomtatott forrást használ, sokat kutat könyvtárakban, pár száz éves, akár idegen nyelvű források közt is. Így akadt rá például a Roubo-munkapad leírására is, de több, már feledésbe merült szerszámfajtát is visszahozott a közhasználatba.

(A Roubo munkapad, eredeti, nagy méretű kép.)

További illusztrációk Roubo könyvéből a  New York Public Library oldalán.

Vele közölt egy rövid interjút a The Joiner’s Apprentice blog, amiből megtudhatjuk, hogy neki köszönhető a Roubo munkapad újbóli divatba hozása, tetszik neki az IKEA bútorok tervezése és gyártása, az elképesztő mennyiségű publikáció mellett is legalább hetene 20 órát a műhelyben tölt, restaurált egy Karmann Ghiát és hogy nagyon szeret főzni a családjának.